LSD ​és más „csodaszerek”

Miért ​került az LSD másfél évtized eufóriája után feketelistára?
Milyen hatása volt a pszichológia és a pszichiátria fejlődésére?
Mi közük van a pszichedelikus élményeknek a valláshoz?
Hogyan lehetne biztonságosabban használni az LSD-t kutatási, terápiás és önismereti célokra?
1943-ban Albert Hofmann svájci vegyész egy véletlen folytán felismerte az általa megalkotott vegyület hallucinogén potenciálját. A „bajkeverő csodagyereket”, az LSD-t hamarosan széles körben kezdték el használni: a pszichiáterek alkoholista, depressziós és skizofrén betegeket kezeltek vele, végső stádiumban lévő rákos betegek fájdalmát csillapította; a CIA önkéntesek, elítéltek és gyanútlan civilek ezrein kísérletezve kereste az ideális vallatószérumot; a művészek pedig alkotóképességük fokozását remélték tőle.
Az 1960-as évek első felében az LSD eljutott a tömegekhez: szakrális drogként és a társadalmat forradalmasító csodaszerként tekintettek rá. A korszak olyan meghatározó alakjai, mint Aldous Huxley, Allen Ginsberg, Ken Kesey, Timothy Leary, John Lennon vagy éppen Steve Jobs kezdték el használni és többnyire dicsőíteni a „savat”.
Az LSD és más „csodaszerek” az első magyar nyelvű összefoglalója a nyugati világ tudatmódosító anyagainak napjainkig bezárólag. Lebilincselő eszme- és kultúrtörténeti munka, amely sorra veszi a pszichedelikumok kulturális, társadalmi, pszichológiai és terápiás aspektusait, és megismertet azokkal a messianisztikus várakozásokkal és irracionális félelmekkel, amelyek a pszichedelikumokhoz mind a mai napig kapcsolódnak.
Az LSD az egyik legizgalmasabb, legtöbbet ígérő, s egyben legveszélyesebb a pszichoaktív szerek listáján, amelyet rendkívül intenzív hallucinogén hatása tesz egyszerre vonzóvá és ijesztővé. Hiába telt el több mint hét évtized születése óta, a benne rejlő veszélyeket és lehetőségeket még távolról sem térképezte fel a tudomány kellő alapossággal. Ez a kötet fontos előrelépés az LSD és más hallucinogén szerek pszichológiai és társadalmi hatásainak megismerése terén.
Demetrovics Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének igazgatója, a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője, a Journal of Behavioral Addictions főszerkesztője
Szummer Csaba az ELTE pszichológia szakán szerzett MA-fokozatot 1989-ben. Főbb kutatási területei: a pszichológia és a pszichoanalízis ismeretelméleti, tudományelméleti problémái és eszmetörténeti vonatkozásai; a pszichedelikus élmény pszichológiai és filozófiai megközelítése, valamint a hallucinogén szerek recepciója a nyugati kultúrában. A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Szociálpszichológiai és Interkulturális Tanszékének vezetője, akit Pléh Csaba néhány éve „a hazai alternatív közbeszéd” meghatározó alakjaként méltatott az Élet és Irodalom hasábjain.
2010-ben életre hívta a Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért nevű civil szervezetet, 2016-ban pedig kezdeményezésére harmincöt év után megalapult a Journal of Psychedelic Studies, a pszichedelikus kutatások első nemzetközi folyóirata. Monográfiái: Freud nyelvjátéka; Freud, avagy a modernitás mítosza; Pszichedelikumok és spiritualitás. Társszerkesztőkkel alkotott kötetei: Filozófusok Freudról és a pszichonalízisről; Tükör által; Nyelv, kultúra, identitás. Nemrégiben jelent meg Révai Gábor Beszélgetések a függőségről című interjúkötete, amelyet Szummer Csabával, Demetrovics Zsolttal és Máté Gáborral készített a drogok és a pszichedelikumok sokat vitatott és egyre fontosabb témájában.